Fajtabemutató

 

A kaukázusi juhászkutya egyik tökéletes bizonyítéka Darwin természetes szelekcióról alkotott elméletének, miszerint a természetben a legerősebb és legalkalmazkodóbb egyedek élik túl vetélytársaikat és adják tovább genetikai örökségüket. A kaukázusi évszázadok óta őrző-védő kutyaként szolgálta és szolgálja az embert, tehát nem terelte, hanem védelmezte a rábízott haszonállatokat, akárcsak gazdáját és annak minden más tulajdonát is. Az évszázadok során farkassal, medvével is gyakran kellett felvennie a harcot. Napjaink kaukázusija reprezentatív megjelenésű kutya, amely mindemellett megőrizte sokoldalú felhasználhatóságát is.

 

Története, kialakulása

 

A kaukázusi juhászkutya származásáról, fejlődéséről és kialakításáról sok száz éves emlékeket fedezhetünk fel.

 

A mai kutyákat a kutatók a több ezer évvel ezelőtt élt tibeti dog egyenes-ági leszármazottjaként tartják számon. Az őshazája nem csak a Kaukázus hegyvidéke, hanem annál jóval nagyobb területen éltek, a régi példányok. Az ott élő emberek helyzetének és életmódjának következtében egy rendkívül igénytelen, ellenálló szervezetű, hatalmas termetű félvadjuhászkutya alakult ki, amely csak csekély mértékben különbözik a mai kaukázusi juhászkutyáktól. Ezek a kutyák -számos hasonló típusú fajtával ellentétben- megőrizték test felépítésüket és fajtajellegüket. Az alkalmazásuk valós időtartama tehát egyértelműen évszázadokban számítható. Az egyik igen jó forrás erre az 1700-as években lezajlott orosz-török háborúból fennmaradt leírás, amely részletesen kiemeli a kaukázusi kutyák hadimunkáját is. Ezid?tájt nagy sikerrel alkalmazták szekérkaravánok, katonai táborok, pihenőhelyek védelmére, és az ütközetek közbeni harcra egyaránt. Köszönhetően igénytelenségének, és rendkívül nagy támadókedvének szinte helyettesíthetetlen szolgálatot tett a porták, nyájak őrzésében, és a fegyveres testületek oldalán, különleges jellegű munkákban. A kaukázusi juhásznak alapvetően több típusa létezik, az eltérő földrajzi adottságok és a különböző klímájú területek függvényében. A klíma mellett a népi tradíciók is nagyban hozzájárultak a típusok alakulásában, fejlődésében, szelektálásában. Hiszen a legfontosabb mindig is az volt, hogy milyen munkára kellett és milyen időjárási és életkörülmények között használták a fajtát. Így az idők során könyörtelen szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebbek, a legéletképesebbek, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak meg. A kutya mindennapi feladata az volt, hogy a helyi körülmények között tökéletesen meg kellett védenie a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája végzett vele.

 

A modern kori fajtatörténet az 1908-ban megalakult "Orosz Kutyatenyészt? Társaság" létrejöttétől számíthatjuk, ettől az évtől tartják nyilván a kaukázusi juhászkutyákat a központi törzskönyvekben. A társaság - különböző városokban - tenyésztelepeket és iskolákat alapított, amelyek állandó kutyaellátást kellett, hogy biztosítsanak, olyan minőségben betanított kutyákkal, amelyek akár képesek voltak farkasokkal, medvékkel szemben is megvédeni a rájuk bízott nyájat.

 

1945 után sok szervezetnek kellett a tenyésztést szinte teljesen elölről kezdenie, mivel a legkeményebb példányokból csak néhány élte túl a háborút. Ebből a munkából az oroszlánrészt a Vörös hadsereg vállalta, ők látták el kölykökkel és jó minőségű tenyészállatokkal az igénylőket.

 

Nagyon sokáig alig ismerték a fajtát szülűhazáján, az egykori Szovjetunión kívül. Európában először Németországban tűnt fel az 1930-as években, kiállítási kutyaként. Magyarországra is innen kerültek a ´70-es években az első példányok. A szovjet érdekszféra lassú gyengülésével egyidőben a kaukázusi mind nagyobb népszerűséget mondhatott magáénak Magyarországon. Az 1980-as évektől kezdve többen orosz import kutyákat vonhattak a tenyésztésbe, egyébként az FCI hivatalosan csak 1984-ben fogadta el a fajtát. A csúcskorszak azonban a ´90-es évekre tehető, ekkor hatalmas számú, és meglehetősen heterogén állománnyal rendelkeztünk. Ekkor nemcsak Európában, és nem csak idehaza, hanem a tengerentúli kinológusok és kutyatenyésztők körében is megnőtt az érdeklődés a kaukázusi iránt.

 

Szerencsére ez a "tömegsport" alább hagyott, és napjainkra csak a legelkötelezettebbek maradtak meg a fajta tenyésztésénél. Mára az ország állománya nemzetközi szinten is elismerést vívott ki magának, amit az elmúlt id?szak világversenyei is hűen tükröznek. Sajnálatos tény, hogy az igazán jó-minőségű import egyedek behozatala ma rendkívüli nehézségekbe ütközik. Tudnunk kell, hogy az orosz társadalmi és gazdasági változások következtében a fajta sorsa Oroszországban az elmúlt néhány évtizedben jelentősen megváltozott. Az ősi területen szinte már lehetetlen kiállítási, és tenyésztési szempontok alapján minden tekintetben megfelelő egyedet találnunk. Az emlegetett egykori állami tenyészetek pedig felszámolásra kerültek. A ´90-es években a változó szovjet gazdasági élet árnyékában elképeszt? mennyiség?, igen jó genetikai értékű kutyák érkeztek hazánkba, amelyek mind a mai napig tenyészállományunk magját adják. Az orosz "felsőbb rétegek" azonban felismerték ezt a folyamatot, és egy "génmegőrző programba" kezdtek. Nagyon ritkán nyitnak a nyugati országok felé, s mivel az ottani tenyésztők anyagi és egyéb lehetőségei szinte korlátlanok, várhatóan ők nem is nagyon fognak felénk orientálódni. Ennek következtében a legjobb kutyák az almokból mindig náluk maradnak, emellett sokuk számára a kiállítás, mint potenciális értékmérő sem jelent semmit. Az óriási, vad távolságok miatt pedig szintén nehéz lesz tartanunk a lépést a "keletiekkel".

 

Meg kell még említenünk, hogy igen jó állományt találunk a volt szovjet utódállamokon, és Magyarországon kívül még Lengyelországban, illetve Olaszországban is.

 

Külleme:

 

Nagy termetű, kissé nehéztestű, erős felépítésű és jól fejlett izomzatú kutya. A marmagasság a kanoknál minimum 68 cm, a szukáknál minimum 64 cm. A majdnem négyzet alakú test bizonyítja rendkívüli erejét és kitartását. Medveszerű, nagy támadókedvű, nagyfokú önállósággal, élesen kifejlődött látással, hallással, és szaglással rendelkező; sűrű és áthatolhatatlan szőrzetű eb.

 

A feje elől és felülnézetből ék alakú, testéhez képest erős, de mégis arányos. Homloka széles, jól fejlett, a fejtető lapos.

Szemei közepes nagyságúak, sötétbarnák, mélyen ülőek, enyhén mandula vágásúak.

A fülei régi szokás szerint erősen vágottak.

Fogazata mindig komplett, igen jól fejlett, ollós harapással záródik (harapófogószerű harapás is megengedett).

Nyaka mérsékelten rövid, erős, nagyon jó izomzattal, dús sörényszerű szőrzettel, amelynek tartása felettébb elegáns.

A háta egyenes, erős, nagyon izmos, széles és rövid.

Farka hosszú, igen dús szőrzetű, és a csánkig ér.

Végtagjai erősen fejlettek, vastag csontúak és jól izmoltak, egymással párhuzamosak.

Mancsai kerekek, zárt újjakkal és erős karmokkal.

A kaukázusi juhászkutya eredeti ősi színe a bronz ordas, de ma már lehet, sötét és világos-sárga, vörös, szalma színű, fehér foltos, szürke is. Az egyszínű fekete, vagy fekete folt nem megengedett a maszkon kívül sehol.

Szőrzete általában hosszú, és félhosszú. Az aljszőrzet tömött és rendkívül sűrű. A mellső és hátsó végtagok hátsó részét hosszú és dús szőrzet díszíti.

 

Viselkedése:

 

Stabil idegzetű, kiegyensúlyozott fajta. Felnőttkorban már csak a gazdáját és annak családját fogadja el, értük és a rábízott terület védelméért akár az életét is hajlandó feláldozni. Ebből fakadóan tisztában kell lennünk az idegenekkel szembeni vele született bizalmatlanságával, támadó kedvével. Gyerek és családszerető, a családban élő gyerekeknek még olyan dolgokat is megenged, amit még a gazdájának sem szokott. Rendkívül önálló fajta, aki minden pillanatban a legmegfelelőbb döntést hozza, illetve azt hajtja végre. Nagyon okos, mindent azonnal megért, azonban igen makacs természetű. A kaukázusi juhász bátor, büszke, magabiztos és akaratos, rendkívül hűséges, félelmet nem ismerő, igazi egyéniség.

 

Tartása:

 

Ezen fajta választásánál nagyon fontos az előzetes felkészülés az új jövevény fogadására, ki kell emelnünk (ámbátor lehet, hogy meg is kell emelnünk) a megfelelő kerítés jelentőségét. Szűk helyre zárva és láncon tartva a kutya személyiségét teljesen tönkretehetjük, így olyanoknak ajánlható a fajta, akik megfelelő méretű helyet biztosíthatnak a kutyájuknak. Ha elegendő területen helyezzük el, akkor is érdemes azon belül kennelt készíteni a számára, ahol elzárhatjuk, ha például idegen érkezik hozzánk. Egy száraz és egyszerű fekvőhelyre a legendásan "igénytelen" kaukázusinak is szüksége van, ahova ha jónak látja nyugodtan visszavonulhat.

 

Két azonos nemű egyedet nem szabad egy udvarban tartani, a köztük zajló állandó harc a falkavezérségért könnyen tragédiába is torkolhat.

 

Az etetésnél nincsenek extra igényei, a többi nagytestű kutyához hasonlóan kell etetnünk. A legfontosabb, hogy a növekedési szakaszban a takarmányozást kizárólag a legjobb minőségű eledelekkel szabad megoldanunk.

 

Szőrzete rendszeres ápolást igényel, ami általában csak heti néhány percet jelent, azonban vedlés idején jóval többet kell vele foglalkoznunk.

 

Nevelése, kiképzése:

 

Mivel a fajta -amint azt már említettük- rendkívül önálló, őrző-védő feladatra oktatnunk nem szükséges. Kiképzését pedig csak és kizárólag rutinos kutyakiképző, esetleg tenyésztő segítségével kezdjük el.

 

A kiskutyánk nevelésénél a legnagyobb hangsúlyt a szocializációra kell fektetnünk.

 

Az erőszakot soha sem alkalmazzuk a tanításakor, ellenben mindig a következetes végrehajtást kell előtérbe helyeznünk.

 

Családtagként kell kezelni, azonban, ha a gazdája megengedi, szeret a saját feje után menni, amiből akár baj is lehet. Ha erélytelen a gazda, a kaukázusi falkavezér akar lenni, ezért gyenge jellemű, ideges, határozatlan embernek nem való. Aki az erejét, hangját fitogtatja a kutyával szemben, ugyancsak ne ezt a fajtát válassza. Nem szabad az egyéniségét letörni, ezért saját helyén soha ne fegyelmezzük kutyánkat.

 

Bármekkora tere is van otthon a kutyánknak a mindennapi kutyaséta testi és lelki egyensúlyának egyik legjobb megőrzője lehet.

 

Fiatal korban kell megtanítanunk mindenre, amit felnőttként elvárunk majd tőle. Igen fontos, hogy a kutyánktól ne kérjünk lehetetlent, tisztában kell lennünk a fajta, illetve az adott egyed képességeivel egyaránt.

 

Ha a fentieket mindig és minden körülmények között betartjuk, ebből a büszke, konok és makacs kutyából egy melegszívű és könnyen kezelhető családtagot kapunk.